16/08/2026
Amikor egy nagy multi cég felsővezetői csapatában dolgoztam azzal szembesültem, hogy egy olyan versenypályán vagyok, ahol a vezetők nem egymásért, hanem egymással versengenek. És ebben a furcsa versenysportban nem feltételnül a fair play elvek érvényesültek. Ha valaki hibázott, jobb volt letagadni, elkenni, eldugni, vagy rákenni egy másikra. Konkrétan szégyennek számított ha valaki hibázott, vagy egyszerűen csak nem tudott valami KPI-t a cél szerint teljesíteni.
Aztán az új ügyveztővel - én, mint HR igazgató - ezt a vállalti kultúrát kezdtük el aztán szép lassan átírni, átgyúrni ... kb. 6-8 év kellett hozzá és sok belső, szervezeti munka, és külső segítség is.
Amy Edmondson, a Harvard professzora már több mint 25 éve kutatja a pszichológiai biztonság szerepét a jól működő csapatokban.
Ennek egyik fontos tanulsága számomra, hogy a jó vezetőnek nem kell minden pillanatban tévedhetetlennek mutatnia magát.
Sőt. Ha kell, ki meri mondani: Még nem tudom. Rendszeresen megkérdezi: Te mit gondolsz erről? Ha kell, felvállalja, hogy: Ebben hibáztam. Őszintén. Transzparensen. És képes estére vagy hétvégére letenni a munkát.
Mert a vezető viselkedése mintát ad. Ha ő mer kérdezni, mások is mernek kérdezni.
Ha ő vállalhatja a hibáit, mások sem söprik azokat a szőnyeg alá.
Ha ő képes kikapcsolni, a többiek sem érzik úgy, hogy mindig elérhetőnek kell lenniük.
Egy jó, vagy esetleg egy kiváló munkahely az ilyen őszinte és transzparens vezetők folyamatos, napi szintű tevékenységének az eredője.
A hamarosan induló Kiváló Munkahely 2026 programunkban ezért arra is kíváncsiak leszünk, milyen vezetői kultúrát élnek meg valójában a munkatársak.