16/10/2026
Igazándiból nem is tudom mikor kezdődött ez az egész.
Az biztos, kicsit már az oviban is kilógtam abból a bizonyos sorból. Mindig volt valami kis alűröm amivel némi izgalmat keltettem szüleim hétköznapjaiban.
Aztán a legjobbak talán azok voltak ,amikor némi köhögések révén, itthon maradhattam s az órák, apai nagyapám félhomályos kis birodalmában teltek el. Nagyapa az a bizonyos ezermester volt, előtt egy hatalmas nagy asztal
állt, s rajta minden oly dologgal, mely egy óvodás korú gyermeknek a mennyek kapuját jelképezte. Mindig s talán ha behunyom a szemem , most is előttem van e hangulati kép, megszűnt a kinti idő, csend van, s valami sérthetetlen védelem vesz körül.
Papa, minden csinált ,a bicigliktől a rádiójavításig mindent. Emlékszem némi javított óráknál, valami oly fenséges dolgot éreztem, mikor a rengeteg fogaskerék s alkatrész hevert előttem, hogy teljesen magával ragadott. Emlékszem, sokáig egy hangot sem kiejtve figyeltem a munkát, ahogy ahogy a rengeteg kis fogaskerék először kikerül ,majd visszakerül letisztítva a helyére. S mikor netalántán egy kakukkos óra, megszólalt s a piciny kis madárka felbukkant a kis ajtócskában valami eufólikus hangulat lett rajtam úrrá.
Emlékszem a telekre, nagy volt a hó, de odabent remek meleg uralkodott, az ablakon szinte egy piciny kis felületen lehetett kilátni a befagyás miatt. Volt valami nyugtató ebben a piciny helység hangulatában, valami megmagyarázhatatlan láthatatlan védelem számomra. Persze, a gyermeki poénosság dolgozott bennem, s előfordúlt , hogy a számomra rettenetes módon szimpatikusnak tűnő kisebb szerszámok elvándoroltak saját kis kinevezett "műhelyembe" ahol lassan egész kis arzenál gyűlt össze, persze miután észleltem papánál a némi idegesség jeleit, s megfenyegetett, hogy soha többé nem léphetek be hozzá, észrevétlen megoldásokkal kezdtem visszacsempészni a dolgokat, persze el el rejtve valami nagy kupac alá, s úgy szervezve a dolgot, mindig akkor kerüljön elő mikor kedves papa is ott dolgozott. Talán most visszagondolva, mintha mindig ott bujkált volna a kis bajsza alatt egy rejtélyes kis mosoly féle.
Aztán elment tőlünk, egy hatalmas nagy űr maradt számomra a hiánya, mikor bekerültem a kis piciny helységbe, más volt a csend, más volt a meghittség. Valami hiányzott , nem volt ott teljességgel minden, bár továbbra is most már saját birodalomként funkcionált, de mégsem volt ugyanaz.
Aztán mikor odajutottam, hogy gondolkodni kellett a hogyan továbbon, tudtam, csak az lehet ami a két kézzel való alkotásban fog kimerülni. Másik papám is kézzel alkotott , kovács volt, s időm másik része vele telt el, emlékszem hatalmas nagy vas üllőire, s az óriás kezére, amit mindig valami csodálattal kezeltem, merthogy bundás kesztyűjébe, majd belefért a kezem, lábam egyszerre. Egyszóval felbukkant a gondolatomban a fa, annak illata, s szépsége. Tudtam, hogy megleltem az utat. Ugyan a második év után arra is reá jöttem, valamelyest megvilágosodott kobakkal, hogy ajtót s ablakot ötven évig egyfolytában biztos nem fogok alkotni, nekem ez túl száraz, túl sémás, s egyhangúnak tűnt. Faltam a művészeti könyveket, szinte fogytak a kezem közül, emlékszem karácsonyokra, ha már könyvformát véltem felfedezni tudtam a " Jézuska" gondolt reám, és az elkövetkező pár nap a fa mellett, olvasva telt el. Szóval, ahogy végeztem az iskolákkal, mentem a gondolataim után, s egy dolog vezérelte a lépteimet, az egyediség keresése!!!
Székesfehérvári színház, beszippantott, dolgoztam ott mint díszletes, s oly világ nyílott meg ami megint csak varázslat volt, a munka is az volt mire vágytam, mikor a rendező hozzám jött s elmesélte kell e gy barokkos asztalka, viszont olyan ha a egyik lábát megrúgja a színésznő , abban a pillanatban össze kell rogynia teljes mértékben. Kialakult, és sikere volt, sok sok előadáson volt túl, mikor leszerepelt, s raktárba vonult. Talán itt fogott meg a régi dolgok igazi szeretete, a sok ódon bútor, melyet javítani kellett és megóvni.
Innen evidens volt egy régiségbolt kis műhelye s egy idősebb bácsika mellett lévő 3-4 év eltöltése, tudtam megérkeztem ahová abban a kis nagyapa féle műhelyben a dolog szele megérintett! Megint előjött a hangulat, a csendesség, a látvány mely annyira hiányzott nekem. Aztán volt még jó pár hely ahol mindig felszippantottam valami pici apró kis szösszenetet magamnak. Jöttek a külföldi próbák, a család nem kis riadalmára, nem is tudsz semmilyen külföldi nyelvet, hová, minek???? Nem fogott vissza semmi sem, mentem Európán kívülre, messze. Megérte, imádtam. Egy oly világ szépséges kapuja nyílt meg nekem, ami eddig nem volt ismerős számomra, egy más, egy gazdag, egy egyedi szemléleteket megnyitó világ. Azt hittem az a hatalmas nagy Isten egy oly ajándékot adott nekem, amire ott hét évesen abban a félhomályban vágytam, amit csak én tudok, amit én alkotok a saját kezemmel, és sikere van, szépsége.
Mikor hazajöttem, igaz.hogy egy űr volt körülöttem, más világ, más értékek s más koncepció. Egy dolog bizonyos volt a gondolatomban nem akarok másnak dolgozni, csak magamnak, és evvel másoknak adni örömet s értéket. Azóta ezt teszem, alkotni próbálok, szépséget s értéket, mindenkinek!
