09/08/2026
Van, amit az embernek túl korán kell megélnie….; egy szülő elvesztését….
És van, amit csak sok-sok évvel később kap vissza belőle.
Apukám munkaasztala.❤️
Gyerekként számtalanszor kucorodtam mellette. Néztem a kezét, ahogy dolgozik,ahogy farag. Ahogy a fából lassan megszületik valami, ami előtte csak az ő fejében létezett, néztem ahogy a keze alatt formát kap a fa. Ahogy farag. Ahogy egy darab anyagból egyszer csak lesz valami.
Gyerekként persze még nem tudtam, hogy ezeket a pillanatokat egyszer majd milyen mélyre elteszem magamban.
Csak ültem mellette.
Figyeltem.
Talán tanultam is. Nem a faragást. Valami sokkal fontosabbat.
Azt, hogy a kezünkkel nyomot lehet hagyni a világban.
És most, ennyi év után, itt van előttem az asztala.🙏🏻❤️
Végighúzom rajta a kezem, és arra gondolok, hogy valaha ugyanitt pihent az Övé.
Hogy ezek a kopások, karcolások, apró sérülések az ő mozdulatait őrzik.
Ezért amikor felújítottam, nem akartam eltüntetni az időt róla.
Nem akartam, hogy új legyen!
Hiszen én sem új asztalt kaptam vissza,
hanem egy darabot belőle, az Apukámból, aki 14 éves koromban örökre itt hagyta e világot.
….most már értem, mennyi mindent hagyott itt nekem.
Nemcsak ezen az asztalon….
Hogy hová fog kerülni? Egy olyan helyre, mely egyre jobban lopja be magát a szívembe s kéri az első helyet magának.🙏🏻
